Miért van az, hogy olyan nagyon érdekesek az épp rossz égisz alatt veszteglő országok jó adag abszurd humorral nyakonöntött sztorijai? A kérdésre pesze van valami válasz, de nem mindenki számára érvényes. Mindenesetre Goran Paskaljevic filmeje, a Lőporos hordó az egyik legjobb e témában

Először is. Kérdés: ha én volnék abban a pozícióban, miért nem sugároznám ezt a filmet főműsoridőben? Válasz: mert úgy vagyunk nevelve, hogy bármivel is adassék foglakoznunk, az legyen száz százalékban meghatározható és minden embertársunk által egyértelműen értelmezhető.

Hát ez itt a probléma. Van nekünk egy filmünk, amely nem vígjáték, akció, western, krimi, katasztrófa, horror, kaland, dráma - hogy a címkéket soroljam -, nem lóg ott a szereplők nyakán a "Jó" vagy "Rossz" feliratú tábla, hogy lássa mán a mindenki, hogy ki kivel van. Nincsen szájba rágva az ától cettig briliánsan kidolgozott, ötletekben dúskáló sztori, hanem csak egy mozi, amit meg lehet nézni és talán a stáblista alatt is dereng még valami belőle.

Amit tudni kell: Ebben a több szálon futó és egy éjszakányi idő alatt játszódó szerb-horvát filmben kisemberek mindennapos történeteit követhetjük nyomon. Van nekünk egy hajdan a hatalom szolgálatában álló, ma csak gerincmerevítővel közlekedni képes rendőrünk, az országát szidó taxisunk, a fater kocsijával villogó suhancunk, Európából valamily okból hazatért, csendes idegenünk, tanár, aki buszsofőrnek kényszerül, értelmiséginek tűnő, ámde rendesen bepöccenő vadállatunk (kizárja a kettő egymást?), a múlt néhány megesett dolgát hirtelen bevalló verőember, fehér poros utcácskákat szippogató csempész, lány a vonaton, verbális nagymenő, exhibicionista hajlamokkal, snájdig barát és az Underground-ban a tankon táncoló barátnő... Ízelítőnek elég ennyi.

A történetben mindaddig a megszokott mederben folynak a hétköznapok, míg két egymással robbanékony elegyet nem képező ember össze nem találkozik, hiszen ha a felszínen csendesnek tetsző tavacskából kidugja a fejét a cápa, annak sosincs jó vége.

Különben is. Valamennyi általam sorolt filmfajta benne foglaltatik. Vígjáték: vérbő fekete humora az utóbbi évek legjobbja. Akció: a buszos jelenet emlékezetes, bár nem robbanik fel semmi és fegyver sem villan. Western: ugyan már! - a Balkánnak nevezett vadkelet kellős közepén dekkolunk. Krimi: bár a gyilkos és az áldozat személye ismert, az ok is talán. Katasztrófa: a két háború közti szünetben is ugyanaz folyik, csak kevésbé látványosan és kisebb tétekben. Horror: az alaphelyzet az, hogy mindenki az identitását veszti, bárkivel megeshet bármi. Kaland: az összes életben maradó kisemberünk életre szóló élményekkel gazdagodik. Dráma: igen, ez lenne a film stílus-meghatározása, ha egy kereskedelmi tévé egy nagyon késői órában a műsorára tűzné.

Kötelező. Ha lenne minden középiskolában esztétika tantárgy, akkor érettségin garantáltan a tételek között találnánk.

Irédy Dénes

Lőporos hordó (Bure baruta) -- szerb-horvát, 1998.Rendezte: Goran Paskaljevic
Írta: Dejan Dukovski és Goran Paskaljevic
Kép: Milan Spasic
Zene: Zoran Simjanovic
Szereplők: Lazar Ristovski , Miki Manajlovic, Mirjana Jokovic, Sergej Trifunovic, Bata Zivojinovic.