
Újabb valóságshow-t importált a TV2. A „The Biggest
Loser” három évvel ezelőtt startolt az USA-ban, a licencet számos más ország
is megvette. A lényeg a fogyás mellett a sztártrénereken és a szokásos
kiszavazáson van.
Hányadik a sorban?A Nagy fogyás természetesen nem a TV2 kreálmánya, bár ezt jellemzően nagyon reklámozzák. Érthető, hiszen olykor módfelett illúzióromboló lenne, hogy a látszólag eredeti és spontán pillanatok, karakterek korábban már számos más adásban felbukkantak mint a licence tartozékai.
A Nagy fogyás „anyaműsorá”-nak eredetije egy The Biggest Loser című NBC-kreálmány, amelynek első szériája az Egyesült Államokban 2004. október 19-én debütált, melyet aztán három további követett, és éppen most (2007 őszén) indul az ötödik kör.
Az eredeti, első szériában mindössze 12 versenyző volt, a másodikban 14, a harmadikban már 50.
A műsor olyannyira sikerült, hogy a franchise-t sikerült elpasszolni Hollandiába, Ausztráliába, az Egyesült Királyságba, Brazíliába, Indiába és Izraelbe. Egyes országokban már szintén több szezont is megért a The Biggest Loser, Hollandiában például négyet.
A játék meneteAmerikában a versenyzők 250 ezer (kb. 45 millió forint dollárért) hajtanak. A versenyzők egy távoli farmon vannak elszállásolva, ahol sok hely és még több kepesztőgép van.
A társaság két csapatra van osztva, minkét csapathoz egy-egy sztártréner tartozik. A show első felében az a csapat nyer, amely több súlyt vesztett – vagy kilóra, vagy arányban -, a vesztes csapat kellemetlen kötelessége, hogy kiszavazzon valakit maguk közül. Ez általában az lesz, aki kevesebbet dobott le magáról, mint az átlag, de taktikai okokból lehet, hogy éppen az, aki a legtöbbet. Vagy akit mondjuk leginkább rühellnek a többiek.
Egy idő után, amikor a versenyzők száma kellőképpen megcsappan, megszűnnek a csapatok és megkezdődik a mindenki-mindenki ellen való játék.
A játék fontos eleme a kísértés. A versenyzőknek jellemzően ízletes de magas kalóriatartalmú ételeket italokat kínálnak fogyasztásra, cserébe pedig mindenféle csábító ajánlatot kínálnak fel nekik.
A műsorok olykor mellékvágánnyal vannak felturbózva: egy-egy széria kiegészítéseként például családok, eljegyzett párok is versenyeznek egymás ellen - otthon.
ÉrdekességekAz eddig lefutott versenyeken világszerte körülbelül 200 versenyző vett részt. A legkönnyebb kezdősúly 76 kilogrammos volt egy amerikai hölgy személyében, a legnehezebb pedig egy 216 kilogrammos ausztrál férfi volt.
A súlycsökkenési rekordot eddig egy Erik nevű amerikai férfi tartja, aki a show alatt összsúlyának 52,58 százalékát dobta le. Az egyhetes rekordot egy ausztrál férfi tartja, akinek 15,5 kilót sikerült ennyi idő alatt elveszítenie. (Nők esetében ezek a számok 50,43 százalék illetve 11,34 kiló voltak.)
Természetesen voltak olyanok is, akik nem vesztettek súlyt egy-egy héten, sőt olyanok is, akik híztak.
Eddig a legfiatalabb versenyző 20 éves, a legidősebb 62 éves volt.
http://www.nbc.com/The_Biggest_Loser/http://en.wikipedia.org/wiki/The_Biggest_Loserhttp://tv2.hu/nagyfogyas/Szavazó.hu
2007-10-05