Porlasztásos temetés: nagy az érdeklődés az új lehetőségre
Porlasztásos temetés: nagy az érdeklődés az új lehetőségre
Az
újítás egy svéd biológus agyszüleménye, Susanne Wiigh-Masak ötlötte ki.
A lényeg, hogy rendkívül hidegre hűtik a halottat folyékony
nitrogénben, majd addig rázzák, míg kristályos porrá omlik.
"A
test szó szerint darabjaira esik szét, ha nagyon hidegbe kerül, és
szerintem ez vonzó, tiszta módja a temetésnek" - mondta a biológusnő.
A
kristályporból azután kiszűrik a nehézfémeket, majd a maradványokat
eltemetik egy lebomló dobozban - például egy emlékparkban - egy fa
tövébe, hogy a halott végül táplálja az életet. A hagyományos temetés
után évtizedekbe telik, míg teljesen lebomlik egy est, míg a
hidrogénhűtéses eljárással legfeljebb másfél év, míg eltűnnek a földi
maradványok, illetve beépülnek az élet körforgásába.
A
módszerrel csaknem egy évtizeden át kísérletezett a svéd biológusnő,
hosszadalmas volt a jogi és etikai elfogadtatás is. Az első
kristálykrematórium a tervek szerint jövő áprilisban nyílik meg és
évente 1500 halottat képes elporlasztani.
Az eljárás
Dél-Koreának annyira megtetszett, hogy szintén tervezi a bevezetését,
és a kiállításon még vagy 60 ország érdeklődött. Wiigh-Masak
értesülései szerint Dél-Koreában legalább 18 millió keresztény hajlandó
porrá fagyasztatni magát halála után.
A világon évente 60 millió ember hal meg, a temetők zsúfolásig teltek.
(MTI)
2010-05-21
Aktuális
Férfiaknak: Szerinted milyen ruhadarab vagy kiegészítő jellemzi legjobban a nő személyiségét