Hogy Michael Jackson meghökkentő transzformációi mögött mi is
áll pontosan, azt hagyjuk a pszichológusokra. Mi megelékszünk
annyival, hogy időrendi sorrendbe tesszük az énekes három évtizedes
karrierje során készült tucatnyi képet.

Michael
Jackson 1972-ben, 13 évesen, mint a Jackson Five nevű formáció
legifjabb tagja. A kép akkori kaliforniai otthonukban készült.

Ez
márt a szupersztár-gyanús Jackson 1984-ben egy kansasi koncerten.
Ez a koncert nyitotta a "Victory Tour"-nak keresztelt koncertsorozatot.

Ez
még szintén 1984. New Jersey, Giant Stadion. Érdemes majd
összevetni a legutolsó képpel.

Kicsivel később,
kicsivel fehérebben. Michael Jackson 1992-ben. A fénykép New Yorkban
készült.

1995-ben
Michael Jackson elfogadja a Black Entertainment Televisions által
felajánlott Walk of Fame Award díjat, mint "a legjelentősebb zenei
videó előadó". A kép akkor készült, amikor Jackson a díj átadásának
alkalmából elénekli a "You Are Not Alone" című akkori slágerét

Erre
akár emlékezhetünk is. 1996. szeptember 14., Bukarest. Csak mellesleg:
négy nappal a magyar koncert után. A History Világturné részeként
Budapesten a Népstadionban 50 ezren látták a sztárt.

Ahogy
haladunk előre az időben, annál furcsábbak a képek. Ez a maszkos
kép 1997 májusában készült Milánóban.
Ez
pedig az üzletember Michael Jackson. A fénykép 1998-ban készült
egy tokiói sajtókonferencián, ahol az énekes bejelentette, hogy
cége jelentős befektetéseket végez Japánban. Jackotöbbek között
vidámparkokban, golfpályákban, hotelekben és játékráruház láncokban
fialtatja a vagyonát.

1999.,
München, Olimpiai Stadion. Ez a jótékonysági koncert már csak
a túl jól sikerült pirotechnika miatt is emlékezetes marad. Jacksont
kisebb égési sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

2000
májusa, Monaco, francia riviéra. Michael Jackson kezében a "Millineum
Award" nevezetű díjjal, pályafutásának 30. évfordulóját ünnepelve.

És
ez már napjaink Jacksonja, mégha a fénykép 2001-es keltezésű is.
Amúgy annak a pillanatnak lehetünk tanúi, amikor a sztár megköszöni,
hogy beválasztották a Rock and Roll Hírességek Házába.
Ennyi.
NetscapeOnline/SzavazÓ