|
A titokzatos nevetés
A
nevetés része az egyetemes szókincsnek, az emberi társadalom minden tagja
megérti, anélkül hogy tanulta volna. A kisgyerek előbb nevet, mint beszél.
Ugyanakkor meghökkentően keveset tudunk a folyamatról. Egyes tudományos
feltételezések szerint a nevetés a játékhoz kapcsolódik. Ezért nevetnek
sokat a gyerekek, s ezért komolyak a felnőttek.
Az egyik figyelemre méltó dolog a nevetés körül
annak öntudatlan működése. Érdekes, hogy bár akaraterővel elfojthatjuk,
indok nélkül produkálni vagy imitálni nagyon nehéz. Amikor kitör belőlünk
a gurgulázó nevetés, csak kevesünk tűnődik el azon, hogy ezekben a pillanatokban
bizony lelkünk legmélyebb rétegeibe nyílik ablak.
Nagyon keveset tudunk azon agytevékenységről,
amely a nevetésért felelős. De azt tudjuk, hogy milyen gondolatok és külső
ingerek idézik elő, s azt is tudjuk, hogyan reagál a test minderre: Arckifejezésünk
megváltozik, fura hangokat hallatunk, másként vesszünk a levegőt. Erősebb
nevetés esetében karunk, lábunk és törzsünk izmait is munkába fogjuk.
Azt
is tudjuk, hogy a nevetés elsősorban mások számára szánt üzenet. Meghökkentő,
de igaz: Többet beszélünk, mint nevetünk önmagunkban. De a vigyorgás nemcsak
közösségi jelenség , de ragályos is egyben. Már magán a nevetésen is nevetünk,
nem véletlen, hogy a televíziós szappanopera-komédiákban a nagyobb siker
érdekében a jelenetek alá keverik a viháncolást. Az első nevetés az ember
3-4 hónapos korában bukkan fel, jóval előbb, mint a beszéd, s a sírással
együtt a legfontosabb kommunikációs eszköz a baba és a külvilág között.
A közhiedelemmel ellentérben a nevetés csak
a legritkább esetben kapcsolódik a humorhoz. Egy amerikai kutatócsoport
tíz évig tanulmányozta a spontán nevetés hogyanját és mikéntjét, utcákon
és bevásárlóközpontokban esetek ezreit elemezve. Arra a meghökkentő következtetésre
jutottak, hogy a legtöbb kacaj nem tréfás beszólásokat követett, hanem olyan
triviális mondatokat, mint "Hé, hol voltál eddig?", "Itt jön Péter", "Van
egy hajgumid"?. Ez egyértelműen arra utal, hogy a nevetés társadalmi ragasztó,
amely leginkább arra szolgál, hogy megerősítse az emberi kapcsolatokat.
Legalább ennyire figyelemre méltó, hogy nevetésünkkel követjük a mondatszerkezeteket,
afféle írásjelként használjuk a mondatok végén.
A
tudósok úgy gondolják, a nevetés őseink lihegéséből fejlődött ki. Ha megcsiklandozunk
egy csimpánzt vagy egy gorillát, ziháló hangot adnak. Ugyanezt halljuk,
ha az emberszabású majmok intenzív játékokat játszanak, bukfenceznek vagy
kergetőznek. Amikor nevetünk, mi is gyakran játékos szándékkal tesszük,
hogy közöljünk valamit a csoport többi tagjával, akár pozitívat, akár negatívat.
Nem mindegy, hogy nevetünk valakivel, vagy nevetünk valakin. Ez utóbbinak
az a célja, hogy eltávolítsuk az illetőt a csoportból, vagy alkalmazkodásra
kényszerítsünk. Bár pontos statisztika még nem készült, a megfigyelések
szerint az 5-6 éves gyerekek nevetnek a legtöbbet, s minél idősebb valaki,
annál kevesebbet nevet. Valószínűleg ez is a csoportos játékkel, illetve
annak hiányával hozható összefüggésbe.
Szavazó/MSMBC
|