Horvátország déli csücskét nyilván az emberi szem kényeztetése végett teremtette a jóisten. A Peljesac-félszigeten levő Orebic nevű településen és környékén elidőzve erről az alapigazságról könnyen meggyőződhetünk Egyáltalán nem mellesleg megosztjuk a Bosznia-Hercegovinán való dupla átautózás tapasztalatait is.




Bosznia-Hercegovina - Zenica, Szarajevó

A térképre pillantva ugyan tök egyértelmű, hogy Dalmácia Bosznián keresztül a legrövidebb, de a közelmúlt háborús állapotaira asszociálva sok minden eszébe jut az embernek, csak egy csábítóan kellemes autózás képe nem. A helyzetet tanulmányozva mégis úgy döntünk, hogy nem érdemes a fél világot megkerülni közel egy évtizede történt események miatt. És úgy tűnik, igazunk van. Lefelé menet a Zenica-Szarajevó útvonal mellett tesszük le a garast. A magyar-horvát határt szombat hajnali 4 felé lépjük át Drávaszabolcsnál, egyedüli autóként. Eszéken keresztül érjük el a bosnyák határt Samacnál, a határőrök még az útlevelet sem kérik el.

Kicsit mellbevágó a Száva túlpartján kezdődő szerb rész lepukkantsága, különösen a hajnali kihaltságban. Golyó lyuggatta házak, gaz, rozsdás autóroncsok mindenfelé. Életemben először veszem hasznát a hajdani évtizedes orosztanulás maradványainak, mert a feliratok mindenhol cirill betűsek. Akinek ez kimaradt az életéből, mármint az orosz, elveszett ember itt, hiszen minden útjelző tábla, minden falu kiírás szigorúan csak cirill betűs. A Doboj után kezdődő közös horvát-bosnyák entitás több fokkal jobban néz ki, egyes foltszerű területeken a jólét apró jelei, újjáépített házakkal, csábító éttermekkel. Az első minaretnél még lassítunk, a századiknál már kevésbé. Az árak nagyjából a magyarországiaknak megfelelők, vagy inkább alattiak, a benzint például 170 forintnyi konvertibilis márkáért vesztegetik. Az emberek barátságosak, mosolyognak, segítőkészek, látszólag örülnek, hogy civil külföldit látnak. Mert katonából van elég. Az SFOR- és az IFOR-járművek jelenléte markáns, például egy benzinkúti kávézó idilli nyugalmát 20 marcona olasz katona megjelenése árnyékolja be, akik látszólag rutinszerűen kukkantanak be a helyre.

Szarajevó láthatóan még nagyon messze van, hogy kiheverje háborús sebeit, rengeteg a kiégett rom, komplett szétbombázott lakónegyedek. A várostól a horvát határig húzódó Neretva folyó völgye némileg kompenzál a látványért. Egyes vélemények szerint a világ egyik legszebb vidéke ez, s ezt az állítást csak megerősíteni lehet. Nem lehet nem megállni, s pár percig csak nézni, ahogy a Neretva a sziklaszurdokokban gátakkal zabolázott hegyi tavakat alkosson, vagy éppen vadul tör előre a tenger felé, hogy szintén lélegzetelállító deltát alkosson Horvátországban. A forgalom amúgy mérsékelt, csakúgy, mint az erre átutazók száma.

Orebic és a Peljesac-félsziget

A Peljesac-félsziget Horvátország második legnagyobb félszigete, amúgy tipikus dalmát táj, piros háztetőkkel, kopár, magas hegycsúcsokkal, tengerparti élénk vegetációval. Ploce-ból kompon le lehet vágni egy 100 km-es utat, de ösztönösen eltekintettünk tőle, mint később kiderült ,jól tettük, a két és fél óránként közlekedő komp 80 kunáért viszi át az autókat, 23-ért a személyeket.

Az 1500 lakosú Orebic főként arról nevezetes, hogy innen mennek a hajók Korcula szigetére. Igazából nem is a történelme miatt népszerű, hanem a több kilométer hosszú strandjai miatt. A legismertebb a Trstenica strand, de nekünk a falu túl végén, a szállodák közelében levő rész jött be jobban, már csak azért is, mert itt a köves és a tengeri sünös rész mellett egy darab homokos szakasz is volt, amely ritkaság errefelé.

Az Orebic központjában levő, útikönyvekben reklámozott Tengerészeti Múzeum egy vicc, pár harmadosztályú olajfestményt mutogatnak 30 kunáért. Jobban járunk, ha inkább elfagyizzuk a pénzt, vagy még inkább, ha a félsziget legismertebb termékébe, a dingac nevezetű borba fektetjük. Szakvélemények szerint a világ tíz legjobb bora között van a dingac. Tényleg jó, habár szerintem a villányi száraz vörös semmivel sincs mögötte. Éttermekben 160-180 kuna literje, mi egy út menti kimérésben 60-ért vettük. Itt teszem hozzá, hogy a normál helyi bor étteremben 50 kuna, kimérésben 10.

Orebicben még érdemes rááldozni egy sétát a hegyen levő ferences templomhoz és kolostorhoz, ahonnan első osztályú kilátás nyílik a tengerre és a számtalan apró szigetre. A félsziget legnagyobb idegenforgalmi látványossága a Ston nevű település erődítményrendszere, amely leginkább a kínai nagyfalra hajazik több kilométer hosszú, a hegyeken átkanyargó falaival. Eléggé el nem ítélhető módon megelégszünk mindezeknek az autóból való megtekintésével.

Az itt nyaralók messze legnagyobb hányadát a horvátok teszik ki, de rengeted a bosnyák rendszámú autó is. Mellettük a szokásosnál egy árnyalattal gyengébb a magyar, lengyel, cseh felhozatal. Ami meglepő, az az olaszok jelenléte. Rejtély, vajon mi készteti őket az ideutazásra, nem elég nekik az a pár ezer kilométeres tengerpart?

A legvonzóbb és legszebb strandot egyébkén - egy helyi kiadvány segítségével - egy Divna nevű település öblében leljük. Valahogy így nézhetett ki az éden. Kristálytiszta víz, köröskörül hegyek, föveny, homok, karnyújtásnyira szigetek. A falu sajnos nincs a térképeken, ha valaki nagyon keresné, a leágazást Trapanj után 4-5 kilométerre találja, egy kopott, a kempinget reklámozó tábla segítségével. Onnan 8 kilométer.

Korcula

Orebicet 1-2 kilométer választja el Korcsula szigetétől, illetve az ugyanezen nevű 4500 fős várostól. Nyilván botorság lenne kihagyni egy ilyen ziccert, ha már mások ezért utaznak több ezer kilométereket. Két variáció van az átkelésre. A személyszállító hajó 10 kunáért per fő Korcula közepébe szállít, a komp ugyanennyi, amihez még hozzá kell tenni az autó 48 kunáját. Vigyázat, a komp nem Kurculára megy, hanem a néhány kilométerre parkol onnét! A város amúgy Orebicnél jóval hangulatosabb hely, középkori házakkal, szűk sikátorokkal, millió kiülős hellyel, mi több, talán valamivel olcsóbb árakkal. A strand viszont gyatrábbnak tűnk. A város egyik házán a Marco Polo szülőháza felirat áll, amelyet előszeretettel fotóznak a turisták, de amely nem több erősen kétséges helyi legendánál. A sziget déli partján állítólag fantasztikus öblök találhatók, de megközelítésük igencsak nehézkes. Kalandkedvelők előnyben. Mi egy Pupnatska Luka nevezetű helyre szerettünk volna eljutni. A sziklákba vájt hegyi szerpentineket még legyőzzük, de a partra vezető murvás úton megfeneklik a kisautónk, s kénytelenek vagyunk visszafordulni. Talán egy Lada Niva …

Dubrovnik

Orebictől Dubrovnik csak a térlépen van közel, a valóságban legalább két órát rá kell szánni a hegyi utak és a forgalom miatt. Dubrovnikről rengeteg infó érhető el mind a könyvekben, mind az interneten, úgyhogy itt csak néhány rövid szubjektív megjegyzés következik: A város láthatóan szinte teljesen kiheverte a háborút, az óváros gyönyörűséges és hemzseg a turistáktól. Kevésbé tetszett, hogy egy egyik palotának egy szobáját a háború áldozatainak a fényképei borítják, s az egésznek némi szerbellenes íze van. Az idegenforgalmat erre talán nem kellene felhasználni így direkte.

Mljet

Míg Dubrovniket szétszedik a turisták, Mljet-sziget éppen az ellenkezőjéről nevezetes. 100 négyzetkilométeres területén 1000 állandó lakos sincs, s hatóságok igyekeznek megóvni a tömegtől. Nem annyira nehéz munka ez, mert viszonylag távol van mindentől. Mi a Peljesac-félszigeti Trstenik kikötőjében kompozunk be, meglehetősen borsos áron. (Autó 130 KN, személy 35 KN.) Másfél órás hajóút után landolunk Polace-ben, karnyújtásnyira Mljet fő attrakciójától, a nemzeti parktól. A belépőt 42 kunáért adják, de ebben benne van a kisbusszal és a hajóval való közlekedés lehetősége is. A park legérdekesebb képződményei a tavak, amelyek kapcsolatban állnak ugyan a tengerrel, de mégis tavak, különleges élővilággal. A nagyobbik tóban egy apró gyöngyszem, a Szűz Mária-sziget található, kicsit lepangott templommal, kolostorral, aranyos étteremmel és mini stranddal. A hírnévhez képest hatalmas a nyugi, meseszerű az egész. Leülünk kávézni, a szomszéd asztalnál angol nyelvű munkamegbeszélés egy tucat résztvevővel, hogyan is lehetne megóvni mindezt a turistáktól. Adja isten, hogy sikerüljön!

Arra jövünk rá, hogy talán felesleges volt átcígelni az autót, mert a parkban autóval nem lehet közlekedni, a belépőjegy meg tartalmazza a többit. Mindegy, ha már így alakult, megnézzük a sziget kevésbé frekventált - magyarul gyakorlatilag töküres - részeit. Nem bánjuk meg. Az érintetlen természet lenyűgöző, nehéz bármit is mondani. A sziget belsejében megbúvó apró falvak azonban sokkolóan lerobbantak. Állítólag a Saplunara falu közelében levő festői homokos strandokon forgatják a horvát tengerparti filmek zömét, de nem akadunk rá az oda vezető földutakra, az idő meg szorít a visszafordulásra: nem akarjuk lekésni a délutáni egyetlen kompot visszafelé ….

Bosznia-Hercegovina: Mostar - Banja Luka

Visszafelé kíváncsiságból a második lehetőséget választjuk: Jablanicánál lekanyarodunk Banja Luka irányába. De előtte pár órára megállunk Mostarban. Ez a város alaposan megszenvedte a háborút, a mecsetek, az utcai árusok és a szegénység a harmadik világ leheletét árasztja, miközben a háttérben szétlőtt utcák, golyónyomok, üszkös falak, ellőtt végtagú férfiak. Ugyanakkor az újjáéledésnek is vannak szívderítő nyomai. A kávéházak zsúfoltak, a bazársor hangos, egy török cég építi újjá a világörökség részét képező hidat, a város hajdani szimbólumát. Most még csak egy ideiglenes gyaloghíd köti össze a két városrészt.

Szimpatikus, hogy az itt élőknek láthatóan lassabban jár az órája. Egy kávézásra nekünk is másfél óra kell, mert az amúgy ezerrel mosolygó aranyos pincérnő nemcsak velünk kezd trécselni a bosnyák kávé titkos receptjéről, hanem a közben a megérkező postást is szórakoztatja, aki táskáját lecsapva szintén leül hűsölni egy órácskára.

Jajce felé immár sokadszorra állapítjuk meg, hogy Bosznia természeti adottságait tekintve Európa egyik legszebb országa, meg hogy mire is vihette volna Jugoszlávia, ha nem esik szét, vagy ha sikerül békésen elválni, s nem teszi taccsra magát a háborúval. Most már sose tudjuk meg.

Bosznia-Hercegovina szerb részébe érve újfent cirill betűket silabizálunk, de errefelé jóval kevésbé nyomasztó a helyzet, mint Doboj környékén. Az út szélén mindenhol pergetik a nyárson a juhokat, étvágygerjesztő messziről, olyannyira, hogy egyik hegyi étteremnél meg is állunk. Jó tanács: mielőtt kirendeljük a sült birkát, nézzünk meg egy felszolgált porciót, nehogy meglepetés érjen az étel állagát tekintve. Sok pénzt spórolhatunk meg…

Banja Luka egész jó színben van, akár egy csinos dunántúli város is lehetne. A határ felé haladva láthatóan virágzik a seft, most a másolt CD tűnik a biznisznek. Az út mentén feketén, de teljesen nyíltan árulják a szoftvereket, filmeket, zenéket. Árusonként több ezer CD közül választhatunk. Jelentős forgalmat bonyolíthatnak a zöldségesek is, erre utal nagy számuk, no meg az, hogy a zöldség és gyümölcsárak töredékei a horvát áraknak. Kicsit nyugtalanító, hogy minden boszniai esküvőn hatalmas zászlólobogtatás folyik, a hatalmas autókonvojok érezhetően tüntetőleg horvát vagy szerb zászlóerdőkben úsznak, mintha azt sugallná, a mostani helyzet még nem a történet vége.

Gradiskánál megyünk át Horvátországba, amely ezen az országrészen szegényesebbnek tűnik, mint Banja Luka és vidéke. Fene sem érti. Azért örülünk, amikor Barcsnál meglátjuk a magyar határőrkunyhót. A határőr elkéri az útlevelet, s ekkor döbbenünk rá, hogy ezt eddig a kutya sem nézte meg, mióta két hete Drávaszabolcsnál kiléptünk.

Jellemző horvátországi árak (Orebic):
Paradicsom: 10 KN
Paprika: 12 KN
Barack: 30-35 KN
Kenyér 0,5 kg: 5 Kn
Tej 1 liter: 5 KN
Kávé: 5 KN
Fagyi 1 gombóc: 3-4 KN
Sör boltban: 5 KN
Sör étteremben: 10 KN
Pizza, omlett: 30-40 KN
Egyfogásos étel: 40-80 KN

-ja-

Képek Orebicről és környékéről

2003. július