Bizonyára Önnek is ismerős élmény, amint ül a késő esti vonaton, amelyik épp egy állomáson áll, és amin - mert nem lévén sok utas - hallatszik az alig elég világítás folyamatos sípolása. Vagy hallgatta már a frizsiderje önmagát ismétlő duruzsolását, esetleg a kikapcsolt számítógépe " áram alatt van" hangját? Igen?! Gondoltam. De mi van akkor, ha valakik efféle hangokból készítik a zenéjüket? És ha másvalakik a "glitch" (műszaki hiba) szóval találják címkézni? Semmi. Amíg senki nem foglakozik vele. Nosza.

Amint épp neki akartok veselkedni, hogy írjak pár lényegre törő sort erről a témáról, a kis toronyba rakott CD-kre pislantva már meg is lelem az első közös nevezőt: a külcsín tekintetében igencsak domináns szín a fehér. A kilenc tanulmányozandó CD közül nyolc fehér alapon valamilyen.

Ryoji Ikeda rettentőn vonzódik a "variációk egy témára" alkotómódszerhez. Ha rápislantunk valamelyik lemeze címlistájára, a darabok címei is számozottak vagy van valamilyen közös jellemzőjük, például a 0°C, ahol az első tíz track címe "c"-vel kezdődik. A +/-, ami a második lemeze, felütésként a rá oly jellemző csipogó, sercegő, búgó, hullámzó hangok három variánsával kezd, majd három-három + és -, ami néhány - avatatlan fülek számára kevésnek tűnő - elem bravúros módosítását jelenti, végül egy folyamatos, tűszúrásszerű sípolással zár, aminek a címe +/-.

A 0°C aztán megismertet minket az emberünk komplex személyiségének csapongó oldalaival is. Széttorzított és csak forgácsokban be-bevillanó drum and bass, hip-hop, hegedűk, halkan nyekergetett opera az extra cifrázat, sőt még emberi hangot is hallunk egy-egy pillanatra, míg a lemez utolsó húsz percében ismét nyugodtabban önmaga ez a japán fickó.

A Matrix egy dupla lemez, az Ars Electronicán díjazták is. Az első CD-n csak a szinuszhullámok variálódnak, ha minden igaz, az amplitúdó és a frekvencia változik. Szerintem a komolyabb hangszobrászatban kevésbé járatosaknak ez a legnehezebben emészthető Ryoji Ikeda-munka. A második CD aztán enyhülést hoz, hiszen a "klasszikus", játszi könnyedséggel a lélekbe ivódó muzsikák sorakoznak azon.

Ha van elidegenítő, direkt kevés elemből építkező, lényegre redukált, absztrakt zene, akkor a német Noto-é az. Érdemes róla tudni, hogy eredetileg képzőművész és az egyik tulajdonosa annak a Raster-Noton kiadónak, amelynél az O mögött álló, Pan sonic-os Mika Vainio-val készített lemez, a Wohltemperiert megjelent.

Míg a Noto műve, a Kerne híven és minden kétséget kizáróan teljesíti a fentebb leírtakat (légüres térben zümmög, pattog, búg) és ezen okból nem is érdemes több szót fecsérelni rá, merthogy hallania kell mindenkinek, aki a zene terén ad magára, addig a Wohltemperiert már egy sokkal otthonosabb hangkörnyezet. A tettestárs, Mika Vainio öreg róka, már a nyolcvanas évek végétől jelen van a finn, majd idővel a nagyvilág zenei életében. Az első saját lemeze 1991-es. Noto-val már a második. A hosszabb darabokban mintha egy-egy világtól hermetikusan elzárt, egyazon műveletet komótosan végző, ámde lassacskán változó hangintenzitású gépet hallanánk, eköré gyűlik a többi elem: az általuk generált alapzajok, a csipogó hangocskák és a társaik. A rövidebbek bizarr, mintegy melléktermékként keletkezett hangdokumentumok, a lemez végén egy másfél perces "harangjátékkal".

A Cyclo Noto & Ryoji Ikeda közös projektje. Hiába a speciális, formatervezett tok, a gyönyörű booklet, mindkettőjükből a rosszabbik énjük jött elő és Ikeda dolgaihoz közelebb álló, ámde Noto sokak által olyannyira kárhoztatott melódiamentességét és zeneietlenségét is magának tudó hangörvény telíti a fejhallgatót. Serceg-sistereg, zúg-búg, csattog-kattog. Nehéz ügy.

A Stilluppsteypa három, nyelvtörőnek is tisztesen helytálló nevű, több szólólemezzel is bíró izlandi fickóból áll. Szerény véleményem szerint az egyik legizgalmasabb (általam ismert) társaság. Zenei felfogásukban az indusztriális* elemek ugyanolyan mértékben fellelhetők, mint a konkrét** zene formanyelve. A három lemezt egymás után meghallgatva tűnik csak ki, hogy mennyire különböznek. Az Interferences... egész anyagát átható szemlélődő, zsibbasztó, rétegenként egymásra rakódó, fajsúlyos lebegés csak néha törik meg, ilyen az első szám kezdő és záró várótermekre emlékeztető morajlása vagy a negyedik szám csörgése, amiről a hallgató kavicsokra, üveggolyóra asszociál.

A Stories Part Five sokkal sűrűbb, eklektikusabb és érettebb anyag. Ami újdonság: technós-táncos ütemek négy számban is felcsendülnek. De az is szembetűnő, hogy sokkalrafináltabbak a struktúrák, tele van a matéria mikroszkopikus, cikázó zörejekkel, karcolt felületű hangokkal és a központi motívum gyakorta csikorgós, fémes hatású.

A We Are... a chicago-i, szintén három tagból álló TV Pow-val készült a közös amerikai turnéjukon. A TV Pow-ról tudni kell, hogy ők a spektrum másik végén helyezkednek el, a szépen megszerkesztett matematikának a steril négyzetrácsait a "külvilág", a környezet hangjaival tompítják. A CD nagyobbik hányadát ez a játékos, alapzajokkal párnázott, a városi miliő néhány elemét is a zene textúrájába szövő, leheletfinom sercegésekkel, ropogásokkal kísért, lomhán csörgedező mentalitás hatja át.

Irédy Dénes

* Gyárak, iparvidékek hangjai, zajai ihlette és használt eszközei segítette, főképp a fémes hangzásáról ismeretes, a hetvenes-nyolcvanas években a rockzenével keveredő, de a kilencvenesekben már ezt a hatást levedlő zenei nyelv.

** Nem zenei céllal készült tárgyak, a körülvevő környezet és a hangszerek nem szokványos módon való megszólaltatásából keletkező zenei nyelv. Gyakorta inkább díszítőelem, bár rengeteg tisztán konkrét zene is születik.

A szóban forgó lemezek:

1.) Ryoji Ikeda - +/- / Touch, 1996
2.) Ryoji Ikeda - 0°C / Touch, 1998
3.) Ryoji Ikeda - Matrix / Touch, 1999
4.) Stilluppsteypa - Stories Part Five / Ritornell, 2001
5.) Stilluppsteypa - Interferences Are Often Requested: Reverse Tendency As Parts Nearly Become Nothing / Ritornell, 1999
6.) Stilluppsteypa & TV Pow - We Are Everyone In The Room, Erstwhile, 2001
7.) Noto - Kerne / Plate Lunch, 1998
8.) O + Noto - Wohltemperiert, Raster-Noton, 2001
9.) Cyclo - Nincs cím Raster-Noton, 2001