A boncorvos december 24-én jelentette be hivatalosan, hogy a két nappal korábban elhunyt Joe Srummerrel szívinfarktus végzett, miután a hajdani Clash-énekes annak rendje és módja szerint megsétáltatta kutyáját. Szomorú és kétségbeejtő, hogy az 50 éves punk-legendának csendes távozása a világból Magyarországon gyakorlatilag semmilyen visszhangot nem keltett.




Igazán kíváncsi vagyok, hányan fognak erre a nekrológszerű valamire kattintani, s még inkább, hányan fognak keresőgéppel idevetődni a Joe Strummer név begépelésével. Nincsenek illúzióim, nem lesznek sokan. Miért pont most hiányozna bárkinek, amikor már életében elfeledkeztünk róla? Lám, lám, így jár az, aki nem vesz tudomást arról, merre is megy a világ, aki balga módon még a huszonegyedik század elején is olyan nevetséges dologban hisz, hogy az emberek megváltoztathatók egy háromperces számmal. Joe Strummer kilépett egy világból, amelynek már nem volt szüksége rá. Nem lesz hát újjáalakult Clash, nosztalgia-turnék, új lemezek, nagy bevételek. Nem lesz itt már semmi. Joe Strummer halott.

1952-ben John Graham Mellor néven születtet Ankarában, Törökországban, egy brit diplomata fiaként. Művészeti iskolába jár, de egyáltalán nem érzi ott jó magát. Gyerekkora óta el van bűvölve a zenétől, a gitártól. Karrierjét a londoni metróban kezdi utcazenéléssel, majd megalakítja első zenekarát, a 101"ers-t. 1976-ben egy Sex Pistols-koncert változtatja meg életét, otthagyja zenekarát, s csatlakozik a Mick Jones által vezetett London SS-hez. Az új zenekar a keresztségben a Clash nevet kapja. (A másik két tag a baszeros Paul Simonon és a dobos Topper Headon.)

Rövid időn belül hihetetlen népszerűségre tesznek szert, előbb Angliában, majd szerte a világon. A punk, reggae, dub és rockabilly zenei elemek sajátos ötvözete adja a jellegzetes Clash-hangzást, ehhez társulnak az egyenes, belemenős, keményen balos szövegek. A hetvenes évek végi punk-szcéna számtalan zenekara közül a Clash több fejjel magasodik ki intelligenciájuk, zenei és ideológia összeszedettségük miatt. Clash-t hallgatva nemcsak a szokványos hétvégi generációst lázadást kaphattunk, hanem afféle komplett világmagyarázatot is, amely segített eligazodni a politika, a művészet és a hétköznapok világában is.

Első lemezeik, a The Clash (1977), a Give "Em Enough Rope(1978),és a LondonCalling(1979) azonnal punk-klasszikusokká váltak. Sokan ez utóbbit tartják pályájuk csúcsának. 1980-ban még kijön a Sandinista!, 1982-ben a Combat Rock, majd Mick Jones elhagyja a zenekart. Az 1985-ös Cut the Crap már egyértelmű bukás. A következő évben hivatalosan feloszlik a Clash, ám direkt és indirekt hatásuk különböző zenekarokra és a zene egészére azóta is felbecsülhetetlen

Joe Strummer nem tűnik el a nyilvánosság elől. Két filmben is szerepet vállal (Straight to Hell, Mystery Train), majd 1989-ben szólólemezzel rukkol elő (Earthquake Weather). 1990-ben rövid ideig felbukkan a Pogues-ban is mint gitáros-énekes. 1998-ban a South Parkban vállal szerepet. 1998-ban zenekart alakít. A The Mescaleros névre keresztelt formációval izgalmas lemezeket (Rock Art and the X-Ray Style, Global A Go-Goad) készít, koncerteket ad. A csapat néhány éve látható volt az ausztriai Wiesenben, a szem- és fültanúk tanúk szerint igencsak agilisen, a régi tűzzel hajszolta fiatal zenésztársait és a közönséget.

Időközben állandó hírek és cáfolatok jelennek meg a Clash újraegyesítéséről, a zenei körökben terjedő pletykák irtózatos nagyságrendű felajánlott pénzeket emlegetnek. Strummer azonban mindent visszautasít. Közben fogyatkoznak rajongói, egyre kevesebb közfigyelmet kap tevékenysége. Nem csoda. A plazmatévéken nyomatott, minden eddiginél súlyosabb agymosásra épülő sztáriparnak, a modellek, dizájnerek, méregdrága klipek és reklámok világának nem volt szüksége a kiöregedett punkra, nem tudott mit kezdeni vele, s ez fordítva is igaz volt. Ha nem hangzana közhelyszerűen, akár olyasmit is lehetne mondani, hogy halálával végleg zárult a punk-korszak, a garázszenekarok romantikus kora.

Magyarországon, ahol igazi kultusza soha nem volt a Clashnek, még nagyobb volt a közönyben volt része. Élete is érdektelen volt errefelé, halála is az. Ne legyenek illúzióink: csak keveseknek fog hiányozni.

Az életművén kívül egy feleség, két lánya és egy nevelt lánya maradt utána.

J.A.

2002. december