|
Szavazás |
|
Kell-e támogatnia az államnak az egyházakat?
|
|
|
Hozzászólások |
|
Soulsine sok valótlanságot állít akeresztényekkel
szemben.Ennek valójában az az oka ,hogy a hitet a
valós hitéletet csak hallomásbol ismeri,és akiktöl
hallott róla valamit az is távol áll a valóságtol.
Nekünk keresztényeknek is vannak saját gondolataink
mindamellett hogy egyházaink tanításait igaznak
fogadjuk el. Ennek hosszu tanulás,a szentírásban és
az egyház tanításában való elméllyülés az
előzménye.Amarhaság az amit te mondasz , mármint az
hogy gyülöletet keltenek az egyházak egymásközt.Én
csak a Katolikus egyházrol tudok beszélni ugyanis
annak vagyok a tagja,De én még egyetlen paptol sem
hallottam gyűlölködő beszédet vagy ellentétre való
felhívást, úgyhogy ez egy nagy kamu amit a
keresztényekröl állítasz,inkább mindig a népek és
vallások közötti békére szólítanak
minket.Természetesen vannak köztünk is olyan emberek
akik hívőnek vallják magukat és közben lépten nyomon
konfliktusban állnak más hívőkel nem hívőkel népekkel
és vallásokkal,de nem ez a jellemző
|
|
|
|
Én csak az úgynevezett történelmi egyházakat ismerem
(hozzájuk tartozik a legtöbb Hívő is ) ők valóban
nagy értékeket adnak az országnak elsősorban az
erkölcsös nevelés , a karitatív munka és a hitélet
terén.Valamint Magyarország műemlékeinek jelentős
része is ezen egyházakhoz kötődik.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Soulshine! Nem tudom, hány templomba járó embert ismersz, de elárulok valamit. Én rendszeresen járok templomba, mégis képes vagyok az önálló gondolkodásra. Szívesen megnézné, kettőnk közül kinek vannak önállóbb gondolatai, és gyanítom, hogy Te lennél a nyerő.
|
|
|
[2006-04-28 13:27] soulshine
A vallást nem kellene támogatni semmilyen módon sőt meg kellene szüntetni mert egyszerűen (és ezt sokan nem is veszik észre) irányítja az emberek hitét! Hitre igenis szükség van, de ne az egyház mondja meg hogyan higyjünk. A keresztények elítélik az összes többi vallást, pedig mindnek ugyanaz az alapja...a hit. És ez itt a lényeg. Nem az számít ki hányszor jár templomban, vagy hogy Istenben vagy a buddhizmusban hisz. Az számít, hogy belül milyen. Hogy él-e szellemi életet. Azok akik buzgón követik a Vallást (vagy esetleg valamiféle hitgyülekezet tagjai) olyan mértékben befolyásolva vannak az által, hogy nincsenek saját gondolataik. Könnyen sarokba lehet őket szorítani okos érveléssel. Elfelejtettek gondolkodni és a sokkal könnyebb megoldást választják: követik azokat akik megmondják nekik mit hogyan kell csinálni. Ezek az emberek félnek önállóak lenni. Félnek önállóan értelmezni a Bibliát, félnek olyan gondolatokat táplálni amit a templomban nem említenek. A hit a lényeg! Igaz, hogy vannak hasznos dolgai az egyháznak (iskolák, kórházak) amit esetleg támogathatna az állam, de a vallás és főleg a különböző vallások közötti gyűlölködés a legnagyobb marhaság a világon. Egy érdekes felvetés: a buddhizmusnak és a kereszténységnek hasonló gyökerei vannak, csak a mai keresztény vallás ezt igyekszik/igyekezett eltüntetni. Hasonlóság: gondoljunk arra amikor Buddha hosszú napokig meditált egy fa alatt megvilágosodásáig. Ehhez hasonlatos Jézus 40 napos böjtje. Valamiféle nagyobb fokú elmélyülés nélkül nem hinném hogy túlélte volna ezt az időt. Ezt is nevezhetjük meditációnak. Ám a keresztények elítélik a meditációt, holott nincsen benne semmi bűnös dolog, csupán arról van szó, hogy valaki elcsendesíti egoját és befelé figyel, hogy megtalálja önmagát, vagy mondhatjuk úgy is, hogy megtalálja legbenső Isteni lényét.
|
|
|
|
Az ateista, szdsz (szadesz) álltal MEGFERTŐZÖTT Emberek, az ő híveik valják csak magukénak ,hogy HITRE nincs szügség. IGEN IS VAN!!!! ISTEN és HIT nélkül nincs és nem is lehet élet a Földön, MAGYAR hazánkban! Csak a liberális bal eszmefuttatású, primitív, tökéletlenek hiszik azt, hogy EGYHÁZAK nélkül is van társadalmi felemelkedés és SIVÁR egyszerű életük igy tökéletes. Méterekben lehet mérni azt a különbséget amit egy Egyházi Iskolában megszerzett TUDÁS és egy önkormányzati iskolai tudás között van. Egyházi Iskolába azért NEM vesznek fel mindenféle Hülyéket.!
|
|
|
|
Balosfiú! Az, hogy kisbetűvel írod Jézus nevét, megmutatja, hogy mekkora iszonyú nagy tuskó vagy. Még ha nem is vagy vallásos, más emberek érzelmeit tiszteletben kellene tartanod, de hát egy kreténtől ilyent ne is várjunk el...
|
|
|
|
Aki a nemre szavazott az vgy nem látott templomot v SZDSZ-es.Mélységessen szégyelje magát!!!!!!!!!!!!!!!!!!
|
|
|
[2005-08-12 12:57] umbridge
FJ! És a MAZSIHISZ-szel, a Hitgyülekezettel és a többi szdsz és liberálisok által támogatott emberáldozó szektával mi van? azok vajon hogy szerezték?
|
|
|
|
hfdjymfdyt! Csak néhány példát mondok: iskolák, óvodák, egyetem, főiskolák, kórházak, kollégiumok, szociális intézmények, turizmus. Ezek egyike sem csak hívek számára létezik, pl. egy egyházi működtetésű kollégiumban nem csak vallásosak laknak, és a turizmusból származó bevétel (amiben a legszebb templomok fontos szerepet töltenek be), hozzád is eljut! Te kretén.
|
|
|
[2005-03-17 21:02] hfdjymfdyt
Áruljátok el nekem:az egyház mivel válik a társadalom hasznára?Őrület,hogy ez kapta a legtöbb szavazatot.
|
|
|
[2005-03-17 20:50] jhgkjh
Támogasság csak a szentfazekak!Én egy koronával (Szlovákiából vagyok) sem támogatnám.Nem tilthatjuk meg a szenteknek,hogy a vagyonuk felét elpazarolják a semmire,de a racionális embereket hagyják békén.
|
|
|
|
Az egyházak rablással, kizsákmányolással szerzték a vagyonukat, most is lelki kényszerrel próbálják kirabolni, aki hagyja
|
|
|
|
Az egyháznak semmi haszna. Ha valaki hisz istenben, az Istent tisztelje, és ne az egyházat. Így felesleges az egyház, vele együtt az állami támogatás is.
Annak a pénznek jobb helye is lenne. Pl, éhezők, hajléktalanok, beteg gyerekek, tehetséges sportolók, kutatások, orvostudomány, stb... Köszi!
|
|
|
|
Méghogy támogatni! Még mit nem! A vallás csak teljesen meghülyíti az embereket! Erre konkrét példa a saját anyám! Amióta vallásos, azóta szinte semmit sem csinál otthon (nem főz, nem mos, nem takarít)! Eleve alig van otthon! Mindig valami vallásos összejövetelre megy Kecskemétre, Budapestre vagy a fene tudja, hova! És a legrosszabb az, hogy mindig mindenkit próbál megtéríteni!
Szóval nem támogatni kell az egyházat, hanem megszüntetni az összes vallásos dologgal együtt!
|
|
|
|
.
|
|
|
[2004-03-09 15:11] anonimous
épp eleget lopnak tölünk isten nevében
|
|
|
|
Nevetseges, szornyu, felhaborito, es iszonyatos dolog az egyhaz, nagy felhaborodast valt ki belolem, hogy ez a tobb evezredes ferto meg mindig szennyezi a tarsadalmunklat. Ki kene irtani a tarsadalombol, ez a legiszonyatosabb eszme amivel valaha is talalkoztam! A tarsadalomban a regebbi generaciok jelenlete miatt meg mindig benn van a hatasa, meg mindig sok ember szenved miatta. Sajat boromon erzem ennek az iszonyatnak a hatasat! Gyujtsd ossze a lelked osszes sotetjet es alkosd meg a Satan-t ! Igy o fog elpusztitani teged! A sotet alteregod aldozata akarsz lenni? Ez kell neked? Tedd meg magadert! Csakis magadert! Fogadd magadba a sotetseget! Tanulj meg gyulolni, aztan csak szeretni. Legy te a Satan! Halal az egyhazra!
|
|
|
|
Természetesen támogatnia kell egy olyan közösséget ami emberi,amit évezredek óta elfogadnak tömegek és nem utolsó sorban a pozitív értékeket tanítja meg az embernek úgy másokról mint önmagáról.
|
|
|
1
|
|